A tudatos vásárló Fair Trade vásárló?
2018. november 26. írta: PIEMONT

A tudatos vásárló Fair Trade vásárló?

125 millió ember megélhetése függ a kávétól.

fairtrade_2.jpg

Az elmúlt hónapokban sztenderden a környezetvédelem körül forognak a gondolataim, állandóan azt érzem, tennem kell valamit a Földért. Persze ez így borzasztóan demagógnak hangzik, sajnos a pazarlók közé sorolnám magam. Most mégis azért merem a fenti mondatot leírni és másokkal is megosztani, mert 2018 számomra az az év, amikor tényleg megvolt a „JÓREGGELT” és nem csak gondolatban, hanem tettekben is elkezdtem megváltoztatni a mindennapjainkat. Odafigyelek és teszek valamit azért, hogy az utódaim számára is élhető legyen ez a bolygó. Internetszörfözés során nagyon sok jó és megvalósítható ötletet találtam már és rengeteg tenni akaró hétköznapi embert. Azért ez valami kis halvány fénysugár a koromsötét alagútban. Az, hogy a gyerekeim megérkeztek az életemben minden mást felülírtak, a régi életem, terveim, karrier, pénz valahogy elhalványodtak. Létük új célokat hoztak az életemben, mint a minőségi együtt töltött idő; minőségi házi koszt készítése és az ehhez szükséges alapanyagok beszerzése; a pazarlás, környezetszennyezés, műanyag zacskók, olcsó műanyag vackok vásárlásának felszámolása. Sokat, nagyon sokat kell még tanulnom, de megéri. Bár már előbb elkezdtem volna. Hétvégenként az urammal elborzadva nézzük, hogy mennyi szemetet gyártunk. Kis csomagolás, nagy csomagolás, műanyag csomagolás, zacskó a zacskóban. Sok dolgunk van még.

Most, hogy a kávézással ennyit foglalkoztam, eszembe jutott, hogy néhány éve, a Sziget fesztivál Civil falujában hallottam egy előadást a fair trade-ről. A fair trade mozgalmak közel 50 éves múltra tekintenek vissza Azért jöttek létre, hogy a harmadik világ többek közt kávé, tea, kakaó, banán termelőinek kizsákmányolását felszámolják. Mire minden közvetítőn keresztül a kiskereskedelembe került a portéka, addigra annyian vették le a maguk kis jutalékát, hogy gyakorlatilag alig jutott azoknak, akik számára ez az egyetlen megélhetést jelentette. Ezt megelégelve alakult ki a mozgalom, amely egyfajta jótékonyság, hiszen a rövidtávú kiskereskedelmi érdekeket figyelmen kívül hagyva segít a harmadik világ kistermelőinek, mind anyagi mind pszichológiai minőségben. Egyrészt nincsenek kiszolgáltatva a közvetítőknek, másrészt ezek az emberek érezhetik, hogy amit csinálnak az fontos, szükség van a termékeikre és ez pozitív hatással van a fejődő országok szegény közösségeire. Ráadásul a termelők rendszerint oktatásra fordítják.

Átláthatóságot, kiszámíthatóságot biztosít a kistermelőknek. Látható minden szereplő a felelősségre vonás esetén. Két fontos pillér, az előrefizetés, valamint a hosszú távú szerződések kötése, ezzel is törekedve a termelők biztonságának növelésére. Ezáltal a termelő bevételei stabilabbá válnak, és segítik őt abban, hogy meg tudja tervezni a beruházásait.  A fair trade termékek piaci eladása szerencsére folyamatosan emelkedik és egyre több ország kapcsolódik be a méltányos kávé, kakaó és banán kereskedelembe. A fogyasztók átlagosan 30-50%-kal többet fizetnek a termékekért, de ezért általában az átlagosnál jobb minőségű termékhez jutnak.

fairtrade_3.jpg

Ha szeretnél fair trade kávét vásárolni, keresd, a Fair trade vagy az UTZ certified logót a termékeken. A tudatosvasarlo.hu oldala számtalan kiskereskedelmi forgalomban is megtalálható márkát gyűjtött össze: Clipper, Organic Seed & Bean, Eza Fairer Handel, Oxfam Fairtrade, Gepa, Tesco, Mount Hagen, Alce Nero, Cafédirect, Grumpy Mule, Ecor, Reinhard Schweitzer, Altereco, Equal Exchange Trading, a teljesség igénye nélkül.

A környezetvédelem manapság fontosabb, mint valaha, a tudatos vásárlói attitűd elengedhetetlen, és ha a gyerekeink ebben a szellemben nevelkednek már hatalmas lépést tettünk a bolygónk egészségéért.

fairtrade_1.jpg

süti beállítások módosítása