Kitörés a karanténból? Irány a Balaton!
2020. május 19. írta: ATIPICO

Kitörés a karanténból? Irány a Balaton!

Mennyi panorámát és hány balatoni tányért képes befogadni az ember szervezete egyetlen nap alatt?

 atipico_borkereskedes_01.jpg

Hétvégén megcsapott a szabadság szele. Az elmúlt két hónap a feje tetejére állította a világot. Annyi, de annyi mindent átértékelt. Ám az egész történet farvizén felszínre kerülnek olyan dolgok is, ami először annyira banálisnak tűnik, hogy szinte szégyelled, de ahogy kezd visszatérni a biztonságérzeted és látod, nincs új világrend, pár hedonista gondolat is elkezdi a felszínre verekedni magát a tudatalattidból. Sosem gondoltam volna, hogy van étteremfüggőség, de van! És én függő vagyok!

atipico_borkereskedes_16.jpg

Május közepe van, Budapest még harcban áll, akkor mi legyen? Nem kérdés, irány a Balaton! Így esett, hogy nekivágtunk az északi parti gasztró-túránknak.

atipico_borkereskedes_15.jpg

Az első megállónk a Balatonkenesei-magaspart volt. Épp, hogy lekanyarodsz a pályáról, és a panoráma orrba ver! Elképesztő kilátás nyílik a tóra, ráadásul egy egész ritka perspektívából: hosszában. Nem is csodálkozom a balcsi első specialty kávézója, a The Rusty Coffee Box helyválasztásán! Maga a hely még nem tudott túl sokat elárulni magáról, ugyanis plexi mögül szolgáltak ki egy elég foghíjas teraszon. De ez így helyes. Minden esetre a fő kapcsolódási pontok a helyükön voltak. Racer Beans babból, jól gőzölt tejjel, szépen öntött latte.

atipico_borkereskedes_13.jpg

A következő állomás Csopak. Megmagyarázhatatlan, de a három kedvenc éttermem közül kettő Csopakon van. És nem vagyok balcsirajongó. Úgyhogy Helló VígMolnár, de most nem Te jössz! Hanem a sorompónál jobbra, fel… fel… még mindig fel, az út nem fogy el úgy alólad, mint a zebegényi Natura Hill felé, de az biztos, hogy a hegyen már nem lakik más, esetleg Bambi. Ha Kenese „elképesztő” volt, akkor itt most kifogyunk a jelzőkből. Egyszerűen nincs tovább. Nem lehet leírni a majd 500 méter magasból elénk táruló, 180 fokos, a fél Balatont felölelő panorámát. Nem is próbálom, nézzétek meg!

atipico_borkereskedes_06.jpg

A Szent Donát birtokon vagyunk. Rendezett terek, visszafogott valódi-térkő használat, szépen nyírt pázsit, gyümölcsfák és természetesen az ápolt és rendezett, frissen telepített szőlő. Ahogy elindulunk a bejárat felé, a Balaton felvidék talán legszebb, legautentikusabb, legélőbb nádtetős parasztháza köszön ránk. Az igazi csavar akkor jön, amikor nem ebbe a sok száz éves présházba próbálták beleerőltetni a vendégteret és a konyhát, hanem mellette, egy tájba simuló pavilon épült erre a célra. Méghozzá kiváló ízléssel. Minden a helyén van és semmi sem sok. Mi az a dekorelem, amit egy ilyen helyre belépve, ha megpillantasz, az a különös érzés fog el, nem fog csalódást okozni a szerviz és a konyha? Nálam az egyik ilyen, az „Egy nap az ElBulliban” című könyv. Akinek ez megjelenéskor, 2009-ben megvolt, és ma éttermet vezet, többnyire nem fordítva ül a lovon, aminek számos fokmérője van, hadd említsek csak egyet, a megkérdőjelezhetetlenül kifogástalan szerviz egy dolog, de amikor a ház körül, a szőlőben dolgozó munkás is hangosan és jó előre köszön, ott sikerült valamit megértetni a vendéglátásról. Ebben a Szent Donát hozta is a papírformát. Nehéz lenne bármiben kritikát megfogalmazni. Ha százból száz pont még nincs is meg, de egy jobb napon a 99-ért azért indulhatnak. Abszolút nem iránykeresés, kiforrott, kimunkált, stabil koncepció. Egy kis balatoni fine dining, egy olyan út, ami még hosszú, de ha valaki végigjárja, a végén a Michelin-csillag van. Három nagyon izgalmas, sósan ásványos olaszrizlinggel kísértettük le a menüt.

atipico_borkereskedes_07.jpg

Előételnek érkezett egy Balatoni sajtválogatás, sonka, padlizsán, olíva. Sajnáltam, hogy pont azt az egy sajtot nem tudtuk beazonosítani, amelyiknél jött egy igen intenzív oláláááá! Utána málna krémleves, citrusos tökmagpudinggal. Nekem itt megnyílt a föld. Dimenziókapu volt málnás-tökmagpuding-univerzumba, nehéz helyzetbe hozva ezzel a pirított burgonyával, tejfölhabbal, lecsóval és szalonnával érkező Keszthelyi Rácz-harcsafilét, ami korrekt volt, de nem több. Itt már nyilván kegyelemért könyörögtünk, de mindezeket le kellett még szorítanunk egy csinos kis tányérdesszerttel, túrógombóc, bodza, eper. A bodzahab ízvilág és komplexitás szempontjából a tökmagpuding édestestvére volt, félelmetesen zseniális elem a tányéron, de összességében nem nyűgözött le a desszert. Bár a védelmében el kell mondanom, őrült nehéz pálya az éttermi desszert, nem tudom mennyire mentség, de igazán senkinek sem megy. Jobban. Egy dolog biztos! Szent Donát nélkül az év egyetlen hónapja sem telhet el. Ez a hely önmagában megér egy utat. A panoráma tényleg insta-zarándokhely, a borok pedig megérnek egy saját posztot, úgyhogy ezt most nem lőnénk le.

atipico_borkereskedes_09.jpg

Gurultunk a szó ilyen-olyan értelmében tovább. Előtte sétáltunk még egy nagyot a szőlőhegyen, amire szükségünk is volt, mert vészesen közeledett az uzsonnaidő. Gyorsabban, mint, amit az ember szervezete diktál. De hát, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni! Jó, tudom, nem így mondta Torrente, de ugyanarról beszélünk.

atipico_borkereskedes_12.jpg

Irány Aszófő! Tihanyt elhagyva, az út jobb oldalán, gigantikus halszálka jelzi a lekanyarodás helyét. A hely maga olyan, akár Ötvös Csöpi kilinccsel előre érkezhetett volna az ezerkettes ladájával a parkolóba. Igazi Tó-retró halsütöde. Gyorsan megy a sor, nem rendelésre, hanem folyamatosan készül a portéka. Precízen irdalt keszeg, paprikás lisztbe forgatva, fehér kenyér, koviubi, sör. Mennyország. Cash only. Megyünk tovább.

atipico_borkereskedes_14.jpg

Tihany. Nos, amiért nem járunk a budai várba, ugyanazért nem járunk Tihanyba. Tihany elveszett. Tihany a turistáké. Nagyon szép, nagyon egyben van, látszik, hogy érkezik a GDP annak rendje és módja szerint, de a reflexek a turista aranyháromszögben csiszolódtak. Nem baj, ilyen is kell.

atipico_borkereskedes_18.jpg

Azért tettünk egy gyengécske kísérletet egy jól pozicionált cukrászdában. Működtek az ösztönök és feltettük a kérdést, miszerint, ha ad-absurdum bankkártyáink összesített egyenlege fedezni tudná is a szezon forgalmát, ugye fogunk azért butácskán nézni egymásra a fizetőpincérrel, ha momentán elkalkuláltuk magunkat kicsit készpénz ügyében? Ó hogyne! Nyomás ki az ATM-hez! Hát igen, ez kellett az alaphangulathoz. Amúgy meglepően jó volt a levendulás krémes. De tényleg. Le a kalappal. Ha már úgy is Tihanyba költözött Provence, legalább ők jó érzékkel nyúltak a kérdéshez.

atipico_borkereskedes_19.jpg

Utolsó állomás. Balatonfüred. A csapat se nem szomjas, na, nem úgy, hogy nemszomjas, egyszerűen csak elérte befogadóképessége határát és ezen okból kifolyólag nem is éhes. Határozottan nem vagyok az a postagalamb típus, de valahogy elsőre belebotlunk a város igen ügyesen elrejtett hatalmas parkolójába. Innen alig egy perc séta a part. Füred is rengeteget fejlődött, lehet ez a fejlődés csak nekünk ennyire szembetűnő, de valahogy még a levegő is más. Masszív, jól megépített alapokon nyugvó jólét. A jacht klub és az azt övező épületek, a sétány, a hajókikötő, a park az éttermekkel, borbárokkal kávézókkal nem csak látványberuházás. Elegáns lett, de szerethető. Pont, mint a vitorlás téri szobor, a balatoni legenda szobra.

atipico_borkereskedes_22.jpg

Nekem a Balaton a Riviéra... de sokszor fogjuk ezt hallani az elkövetkező hónapokban! Őszintén remélem, sokaknak fogja egy olyan új arcát megmutatni a Balaton, amikor nem kell egy válság ahhoz, hogy jövő nyáron is vissza akarjunk térni a kedvenc helyeinkre.